udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Intézménymutató: Agnus Stúdió

2000. november 25.

A dési egyházmegye fegyelmi bizottsága jogosnak tartja az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának döntését Bódis Miklós volt magyarlapádi református lelkész ügyében: Bódis Miklóst a Hunyad megyei Hátszegre helyezték. Ugyanakkor a nagyenyedi egyházmegye fegyelmi kivizsgálást is kért Bódis ügyében - elsősorban tanbeli kérdésekben. A nagyenyedi egyházmegye elégedetlenségét fejezte ki a döntéssel szemben, amelyet túl enyhének tekint. Ezért úgy határoztak, hogy megóvják a határozatot. - Bódis Miklós (aki a Zimányi-féle evangelizációs mozgalom állítólagos híve) elhelyezése a helyi közösség egy részének heves tiltakozását váltotta ki. Többek között ennek a megoszlásnak tulajdonítható, hogy a zömében magyarlakta településnek nincs magyar polgármestere. /Óvást emelt a nagyenyedi egyházmegye. 25 /Fennállásának és működésének tizedik évfordulóját ünnepli nov. 30-án az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával egyházi műsorokat készítő Agnus Stúdió, amelynek adásai Erdély nagy részén vételezhetők. A stúdió a jövő év folyamán rádióvá növi ki magát. /Ünnepel az Agnus Stúdió. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2000. december 1.

Az Audiovizuális Tanács rádió hullámhosszot ajánlott fel a magyar történelmi egyházaknak. A 10 éve működő kolozsvári Angus stúdió 2001-ben megpályázza a 88,3 FM-en felajánlott 18 órás sugárzási lehetőséget. Az Erdélyi Református Egyházkerület Angus stúdiója 1990 januárja óta készít műsorokat, amelyeket jelenleg a kolozsvári és a marosvásárhelyi közszolgálati rádiók magyar nyelvű adásaiban sugároz. A 10 éve heti rendszerességgel elkészülő egyházi műsorok mellett egy éve gyerekműsorokat is készítenek. Dr. Csiha Kálmán püspök és Adorjáni László lelkész, a stúdió létrehozója hangsúlyozta: holland segítséggel és közösségi összefogással elérhető az, hogy Kolozsváron is működjön egy helyi magyar kulturális keresztény közösségi rádió. A tervezett három nyelven - magyarul, románul és angolul - sugárzó rádióban helyet kapnának az egyházi műsorok mellett a kulturális, gazdasági sőt politikai műsorok is. A rádió ökumenikus lesz, és akárcsak az Angus stúdió, amely keresztény egyházak bemutatását, istentiszteleteinek sugárzását is felvállalta. /Közösségi keresztény magyar rádiót terveznek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2001. március 7.

Erdélyben még nincs egész napos magyar közszolgálati rádió, melyre elsősorban a szórványvidékeken lenne nagy szükség. Az immár 11. éve működő, református Agnus Studió ennek a megvalósításába kezdett. Az eltelt évtizedben a Kolozsvári Rádió magyar adásában voltak jelen egyházi műsoraikkal. Adorjáni László, alapító szerkesztő elmondta, hogy szeretnének továbblépni. Civil szervezetek és az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával létrehoznák az első erdélyi magyar közszolgalati rádiót, mely Kolozsváron és környékén sugározna, napi 24 órában. Amennyiben elnyernék az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kiírta pályázaton az egyik frekvenciát, akár év végén megszólalhatna az éterben az Agnus Rádió. Egyik fő gondjukat, a közszolgálati műsorok anyagi kereteinek biztosítása jelenti. /Kolozsvári erőfeszítések, magyar közszolgálati rádióért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./

2001. április 17.

Adorjáni László református lelkipásztor, szerkesztő elmondta, hogy folyik a kolozsvári Agnus Stúdiónak helyi, keresztyén hátterű, közszolgálati rádióvá való alakítása. A stúdiót modernizálják. Nagyon fontosnak tartják, hogy Kolozsváron és környékén szólaljon meg egy főként magyarul sugárzó magánrádió. /F. T.: A lehetőségek és a politika csapongásai között. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 17./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék